Leiner Laura (Budapest, 1985. április 22. –) magyar író, A Szent Johanna gimi című ifjúsági naplóregény-sorozat szerzője. 18 éves kora óta jelennek meg könyvei. Ismertségét és népszerűségét a Szent Johanna Gimi sorozat hozta meg számára. A történet fikció, nem saját élmény.Első regényét 18 éves korában írta "Remek!" címmel 2005-ben. Első kötetei az Universal Hungary Lap és Könyvkiadónál jelentek meg. Az első komoly sikert "A szent Johanna Gimi" című ifjúsági naplóregény-sorozata hozta meg számára, amelynek az első kötete 2010-ben a Ciceró könyvstúdiónál jelent meg. Laura az "SZJG" (Szent Johanna Gimi) könyvsorozattal számos nevezést kapott a sikerlistákra és könyvei előkelő helyezést értek el.

 

  • Remek!, Universal Hungary, Budapest, 2005
  • Ez is Remek!, Universal Hungary, Budapest, 2008
  • Közhelyek, Universal Hungary, Budapest, 2008
  • Russel & Bee, Universal Hungary, Budapest, 2008
  • Nyomból is megárt a sok, Universal Hungary, Budapest, 2008
  • A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet, Ciceró Könyvstúdió, Budapest, 2010
  • A Szent Johanna gimi 2. – Együtt, Ciceró Könyvstúdió, Budapest, 2010
  • A Szent Johanna gimi 3. – Egyedül, Ciceró Könyvstúdió, Budapest, 2010
  • A Szent Johanna gimi 4. – Barátok, Ciceró Könyvstúdió, Budapest, 2011
  • A Szent Johanna gimi 5. – Remény, Ciceró Könyvstúdió, Budapest, 2011
  • A Szent Johanna gimi 6. – Ketten, Ciceró Könyvstúdió, Budapest, 2012
  • A Szent Johanna gimi 7. – Útvesztő, Ciceró Könyvstúdió, Budapest, 2012
  • A Szent Johanna gimi 8/1. – Örökké, Ciceró Könyvstúdió, Budapest, 2013
  • A Szent Johanna gimi 8/2. – Örökké, Ciceró Könyvstúdió, Budapest, 2013
  • A Szent Johanna gimi – Kalauz, Ciceró Könyvstúdió, Budapest, 2013
  • Bábel, Ciceró Könyvstúdió, Budapest, 2013
  • Akkor szakítsunk, GABO Kiadó, Budapest, 2014
  • Bexi sorozat 1. - Késtél, GABO Kiadó, Budapest, 2014
  • Bexi sorozat 2. - Hullócsillag, GABO Kiadó, Budapest, 2015
  • Bexi sorozat 3. - Illúzió, L&L Kiadó, Budapest, 2015
  • Bexi sorozat 4. - Nélküled, L&L Kiadó, Budapest, 2016
  • Bexi sorozat 5. - Készül!